A Kronstadti felkelés emlékére

Nyesztor Mahno

Március 7-e szívszaggató dátum a Szovjet Szocialista Köztársaisági Unió munkásai s zámára, akik egyik vagy másik oldalon a kronstadti eseményekben részt vettek. Errol a napról való megemlékeszés egyformán fájdalmas minden ország munkásai számára, azért mert visszahozza az emlékét annak, amit Kronstadt szabad munkásai és tengerészei követeltek a vörös hóhéroktól az „Oroszországi Kommunista Párt”-tól és annak eszközétol a „Szovjet” kormánytól, amely az orosz forradalom elfolytásán fáradozott.

Kronstadt ragaszkodott ezekhez az állami hóhérokhoz, akik visszavontak mindent, ami a város és az ország munkásaihoz tartozott, mint hogyha õk hajtatották volna végre a forradalmat. A kronstadtiak ragaszkodtak az októberi forradalom vívmányainak gyakorlati megvalósításához:

szabadon választott szovjetek, szólásszabadság biztosítása a munkások a parasztok az anarchisták és a baloldali forradalmi szocialisták számára.

Az orosz kommunista párt ezt kihívásnak tekintette az országban kialakult monopol helyzetére nézve és gyáva hóhér arcát a ’forradalmi munkások barátja’ maszkja mögé rejtve Koronstadt szabad munkásait és tengerészeit ellenforradalmároknak kiáltotta ki és ezután rendorök és rabszolgák tízezreit küldte ellenük : csekistákat, Kursanty [1], párttagokat… azzal a parancssal, hogy lemészárolja a tisztességes harcosokat és forradalmárokat – a kronstadtiakat, akiknek a forradalmi tömegek elõtt nem volt szégyelni valójuk, egyetlen bunük, hogy felháborodtak az OKP hazugságain és gyávaságán, amely lábbal tiporta földbe a munkások jogait és forradalmukat.

1921 március 7-én este háromnegyed hétkor a várost nehéztüzérséggel lõtték. Ahogy az várható volt Kronstadt visszavágott. Nem csak saját érdekében tette, hanem az ország más munkásainak érdekében is, akik forradalmi jogaikért küzdöttek, melyeket a bolsevik hatalom önkényesen felszámolt.

Felkelésük visszhangra talált a tõrbe csalt Oroszországban, mely készen állt, hogy folytassa jogos és hõsies harcát, de sajnos ehhez túl gyenge volt, mert állandóan lefegyverezték és megbilincselték a Vörös Hadsereg és a Cseka elnyomó különítményei, melyek a szabad szellem és a szabad akarat letörésére szervezodtek országszerte.

Nehéz felbecsülni Kronstadt védoinek és a Vörös hadsereg vak tömegeinek veszteségeit, de azt nyugodtan állíthatjuk, hogy több, mint tízezren haltak meg. Többségük munkás és paraszt, akiket a hazugságok Pártja hatalomra kerüléséhez felhasznált, áltatva õket a szebb jövõrõl szõtt álmok ígéretével. Ez hosszú évekig kizárólag a saját pártjuk érdekében használták oket, hogy így kiterjeszthesse és elmélyíthesse politikai dominanciáját az ország gazdasági és politikai életében.

Szemben a bolsevik oligarchiával Kronstadt védte meg legjobban a munkások és parasztok harcát az orosz forradlom idején. Ebbõl a súlyos okból kifolyólag az oligarchia hívei kiírtották a kronstadtiakat, nagyrészben katonai gyõzelem után, a többeiket pedig börtönökben és erodítményekben, melyeket a cárista burzsoá rezsim hagyott rájuk örökségül. Így értelmezve március hetedike döntõen fájdalmas évforduló a világ munkásainak számára. Ezért az oroszországi munkásoknak nem csak azoknak a kronstadti felkelõknek az emléke fájdalmas, akik a harcban elestek, a túlélõkre, akik a bolsevik börtönökben sínylodtek, is meg kellene emlékezni ezen az évfordulón. De ezt az ügyet nem intézhetjük el puszta siránkozással : a március hetedikérol való megemlékezésen kívül a világ munkásainak tiltakozásokat kellene szervezniük a OKP által a forradalmi munkásokkal és tengerészekkel szemben elkövetett gazságok ellen, és követelni hogy engedjék szabadon a bolsevik börtönökben senyvedõ és a finnországi koncentrációs táborokba internált túlélõket.

Megjelent : 1926 márc. 10, Dyelo Truda

1. A vörös hadsereg kadettjeit – Alexander Skirda megjegyzése.

Source: Holnapután Anarchista Újság

Return to The Nestor Makhno Archive