MAHNOVSCSINA: Az ukrajnai
anarcho-kommunista mozgalom
1917 és 1922 között
A felkelő mozgalom növekedésével a mahnovscsina számos területet teljesen megtisztított az ellenséges csapatoktól. Sikerült Guljajpolje tartós elfoglalása is. Ezeken a helyeken nyomban gőzerővel kezdtek hozzá a társadalom forradalmi átformálásához.
A hetman hatalma valójában kizárólag a külföldi csapatokon nyugodott. Saját ereje jelentéktelen volt, hiszen az ukránok többsége ellenségesen viszonyult a nacionalista, burzsoá-földesúri vezetéshez, a hetman németbarátságához. A hetman az ukrán paraszt számára a gyújtogatást és kényszertoborzást, a zsidó kiskereskedő számára a pogromokat, a városi értelmiség számára a megaláztatást jelentette, és mindenki szemében a külföldi megszállást reprezentálta. A német és osztrák-magyar parancsnokság közel félmillió katonát állomásoztatott Ukrajna területén.
Ez a haderő azonban már túl volt a világháború rettenetes csatáin, a tisztek önkényeskedésein, a lövészárok borzalmain, az otthonról kapott, megcenzúrázott leveleken, amelyben szeretteik mégis éhínségről és terrorról számoltak be nekik. Ezek a katonák látták, hogy hogyan hal meg egy gránát repeszeitől társuk a kavernákban, és látták a tiszt urak és tábori lelkészek vad tivornyáit a front hátsó vonalaiban. És hallottak az otthoni eseményekről: Németország, Magyarország, Ausztria a forradalom tüzében égett. A csapatok demoralizáltak voltak, vagy inkább rátaláltak saját osztályuk moráljára: az ellenséget már saját tisztjeikben látták. Belefáradtak a háborúba, haza akartak menni, és gyűlöltek mindenkit, aki ennek útjába állt. Termékeny talajra hullott hát köztük a mahnovisták forradalmi agitációja.
1918 végén a német és osztrák-magyar parancsnokság belátta a helyzet tarthatatlanságát: fel kellett adniuk Ukrajnát, mielőtt katonáik között általános forradalmi zendülés tört volna ki. A német hadsereg és a német államrend összeomlani látszott: november 9-én a berlini felkelés hatására II. Vilmos császár lemondott. November 10-én azonban felállt az új, szociáldemokrata kormány, amely nemsokára vérbe fojtotta a proletárfelkelést. A megszálló csapatok kivonulása után a hetman hatalma kártyavárként omlott össze: Szkoropadszkij hetman és a nagybirtokosok Németországba menekültek, csapataikat pedig a mahnovisták és a többi gerilla-egység egy hét alatt felmorzsolták. Kijevben Petljura vezetésével az ukrán nacionalisták ragadták meg a hatalmat, de befolyásuk nem ért még messzire: a mahnovscsina igazgatta ekkor Dél- és Kelet-Ukrajna nagy részét. Petljura azonnal tárgyalásokat kezdett az antanthatalmakkal, akik 1918 őszén már két francia és két görög hadosztályt vezényeltek Ukrajna ellen. Petljura nem volt más, mint Szkoropadszkij hetman - antantbarát kiadásban.
A hetman bukása mindazonáltal igen fontos volt a mahnovscsina számára: egyrészt a rövid átmeneti békeidőben alaposabban figyelhettek oda a társadalmi kérdésekre, és megerősödött a lakosságnak a forradalom erejébe vetett bizalma, másrészt az elvonuló csapatoktól - vakmerő rajtaütésekkel - jelentős mennyiségű modern fegyvert és hadianyagot zsákmányoltak. Még néhány páncélos járművet is szereztek.
Source: Barikad
Return to The Nestor Makhno Archive
Other pages connected to this site: